Sziasztok!
Ez az első nagyszabású gondolatkitörésem ezen a blogon, és ámbár a többi ,,kritikám" előreláthatóan nem lesz ilyen kaliberű, egyszerűen nem bírtam magamban tartani a BoJack Horsemanről alkotott véleményem, mert egészen egyszerűen oda-vissza vagyok ezért az eddig elérhető négy évadáért.
A rajzfilm szerint létezik egy univerzum, melyben a félig állatok-félig emberek ugyanolyan harmóniában élnek, mint a teljes egészében emberi lények. De reflektorfényben jelen esetben a régi sorozatának hála roppant népszerű ló áll, BoJack aki azonban megöregedett és még pocakot is növesztett. A siker és csillogás elmarad, főszereplőnk depresszióval és alkoholproblémákkal küzd. Részről-részre figyelhetjük meg rohamos leépülését, és a folyamatot, ahogy lassacskán mindenkit eltaszít magától, akinek ő egykoron fontos volt.
Kemény drámának hangzik, ugye? Nos, az is. Ez a rajzfilm jobban megtestesíti a depresszió és az aszociális életmód fogalmát, mint sok másik élőszereplős sorozat vagy film. És a legdurvább az egészben, hogy mindenki egy kicsit magára ismerhet BoJack személyében. Sokszor önostorozást vált ki, de legtöbbször a föld alá döngöl, és ezt a lehető legszürreálisabb szituációkban, a lehető legegyszerűbb, legemberibb mondatokkal teszi meg. Sokan azt hinnék, hogy ez egy újraforgatott Family Guy vagy South Park, és bár teletömték utalásokkal, illetve társadalomkritikával, rengeteg különbség igazolja azt, hogy ez valami egészen más. Egyrészt sokkal összefüggőbb epizódokról van szó, másrészt személyes véleményem szerint itt kevésbé indokolt híres celebek megjelenítése, mint az említett két alkotásnál. Vannak meglehetősen ötletes megoldások, és sokszor remekül visszatérő poénok, (Engem például kiváltképp szórakoztatott Margo Martindale karaktere.) de sokszor csak egy erőltetett szóviccre volt elég a sok Hollywoo-i sztár neve és különlegesen meganimált arca, amelyekből akadt dögivel.
Az igazat megvallva én nem túlzottan vagyok vevő az ilyesmire, (A vígjátékok többnyire bugyuta humorát is alig bírom elviselni.) főleg, ha magyar felirattal nézed, akkor azért gyengébbnek is hat a nagy részük, mint amilyenek egyébként, de a dialógusok és az események úgy pörögnek, hogy a legtöbb felett akaratlanul is átsiklik az ember figyelme. Nem tudom, hogy magyar szinkronnál miképp akarják őket megoldani, de remélem sokáig nem kerül rá sor, hogy ezzel szembesülnöm kelljen. Egyelőre pont megfelelő a fanbase, Rick and Mortynál pedig látványos a gyengülés, amióta lefordították és nekiálltak sugározni a Comedy Centralon. Nem vagyok túl nagy sznob ebből a szempontból, rajzfilmeknél pedig kifejezetten szeretem a magyar szinkront, de hiszem azt, hogy ezt a két sorozatot tilos nem eredeti nyelven nézni. Azért is mondom ezt, mert elég nagy nevek dolgoztak a BoJack Horseman hangstúdiójában, (pl. Aaron Paul, Will Arnett, stb.) és hihetetlenül jó munkát is végeztek. Minden állat személyiségéhez tökéletesen illik a hangja, sokszor irtó különleges megoldásokkal fűszerezve.
Karakterek közt mindenkinek van valamiféle drámája, ami még összetettebbé és zseniálisabbá teszi az egész sorozatot. Egyik jó barátommal abban egyeztünk meg, hogy BoJack mellett Princess Carolyn nőtt leginkább a szívünkhöz. Olyan komplex, olyan mély, szinte harapni lehet a feszültséget, ami körüllengi az auráját. Az ő pillanatai az egyik legszívbemarkolóbbak szerintem.
Egyébként tényleg minden mellékszereplőnek megvan a maga különlegessége. Én még Mr. Peanutbutter (Mogyoróvau, komolyan?) és Diane kapcsolatának boncolgatását is izgalmasnak tartottam. Eleinte idegesített a kutyus, aztán megszerettem az események előrehaladtával. Nem úgy, mint Toddot, akit viszont egyre erőltetettebbnek éreztem, és nagyon sok poénja nem jött át. De ez csak egy kis kukacoskodás, mert egyébként az ő karakterét is szerethetőnek tartom a maga szerencsétlenségével. Én örökbe fogadnám.
Muszáj szót ejtenem a zenékről is. Kezdve a szerintem baromi passzoló és hangulatos introval, egészen a szívbemarkolóan vidám outroig, amely akkor tud a legjobban pofon vágni, amikor egy kulcsfontosságú vagy szimplán iszonyú fájdalmas mondattal zárják az adott epizódot, ami nem egyszeri eset a sorozatban. Egyébként úgy vélem, nem bővelkedik a BoJack Horseman túlzottan maradandó soundtrackekben, a melankolikus atmoszférát nem a zene szolgáltatja. Nem rosszak egyébként, de az introhoz és outrohoz képest erősen alulmaradnak. De ez csak egy személyes vélemény, és ennek ellenére is azt kell, hogy mondjam, hogy a legnagyobb fájdalmat nem a monumentális ábrázolás miatt érzed, ahogyan haladsz a történettel, hiszen pont az ellenkezőjét láttatja. Szatirikus pillanatok, szörnyen egyszerűen megfogalmazott párbeszédek, sokszor elpoénkodott tragédia jellemzi, és pont ezektől hasít beléd a felismerés, hogy ez maga a sötét valóság.
Kötelességemnek érzem ide bevágni ezt a zenét, ami csak az epizóddal együtt nyeri el értelmét. Brutális fekete humor kell némi társadalomkritikával? KILL DAT FETUS
Nagyvonalakban így tudnám körülírni ezt a négy fantasztikus évadot, de nem tudok mindenről kellő mennyiségben beszélni, olyan színes a BoJack Horseman világa. Alig várom, hogy megjelenjen az 5. évad, szerintem azt már részről-részre járom végig, mert teljesen magával ragadott. Csak ajánlani tudom, ha ezek alapján sikerült meggyőznelek, és még nem láttad.
- Fujimi
